Raktárkezelő program, hogy cége folyamatai hatékonyan, gördülékenyen működjenek!

Egy jó raktárkezelő program versenyelőnyhöz juttatja cégét!

Állítsa össze ügyviteli szoftverét, vagy kérje tanácsunkat és segítünk a megfelelő modulok kiválasztásában, hogy a legoptimálisabban tudja vezetni a folyamatait.

Már az alap raktár programunknak is széleskörű a tudása, és mindössze nettó 87 989 Ft-os áron juthat hozzá. Több mint 100 modulja van, amiből már egy komoly ügyviteli rendszert lehet összerakni, akár gyártással, szervizeléssel, kölcsönzéssel, értékesítéssel, kereskedelemmel vagy bérraktározással foglalkozó cégeknek. Emellett más egyéb olyan területeken lévő cégeknek ajánljuk, akiknek az ügyvitele a raktározásra épül.

Miért fontos a raktárkezelő program?

A mai digitális világban egy vállalkozó nem engedheti meg magának, hogy ne szoftverrel végezze a raktározást. Lejárt a kézi raktárkezelés ideje, hisz rengeteg időt, és pénzt vett el. Az egyik ügyfelünk minden héten vasárnap berendelte a 4 kolléganőjétt, akik 10 órán át leltároztak. Heti szinten többet fizetett ki a kolléganőinek a tulajdonos, mint amennyibe az alap raktár szoftver került.

Egy jó raktár szoftverrel, készletnyilvántartó programmal időt, energiát és pénzt tudunk megtakarítani. Emellett csökkenti az emberi mulasztásból adódó eltéréseket.

Egy jó raktár program vásárlása nem kiadás, hanem befektetés, hisz az ára nagyon gyorsan megtérül.

Hatalmas versenyelőnyt jelent, ha egy cégnek az ügyviteli folyamatai automatizáltak. Az eddig kézzel raktározó kollégák több időt tudnak fordítani az ügyfelekre, a jobb kiszolgálásra, marketingre, vagy bármely a céget építő folyamatra. Egy profi raktár program ezáltal javítja a vásárlói elégedettséget, csökkenti a költségeket, időt szabadít fel, amit más, kreatív, jövedelmet hozó tevékenységre lehet fordítani.

Miben tud segíteni a készletnyilvántartó program?

A raktár program segítségével nyomon tudja követni a termékek teljes történetét. A bevételezéstől kezdve a számlázásig. Látja az összes mozgást, készletet, hogy mikor kell rendelni, miből van sok, vagy kevés. A készletnyilvántartó program segítségével tud leltározni, bevételezni, kiadni, bizonylatokat, szállítóleveleket készíteni és számlázni. Tudja kezelni az ügyfeleit, beszállítóit, tud nekik adni egyedi kedvezményt termékcsoportokra, de akár termékekre.  Ezeken kívül még rengeteg szuper funkciót talál a StarSoft raktár és készletkezelő rendszerében, ami több mint 100 modulból áll. Így már egy kész ügyviteli rendszert is össze tud magának tenni.

A raktár program további előnyei

Automatizált ügyviteli folyamatok, gördülékeny adminisztráció:

Az időt rabló kézi folyamatkezeléstől megszabadulhat egy jó, automatizált  vonalkódos raktárkezelő program használatával. Programunk egyaránt nyújt segítséget mind a vezetők, mind pedig a dolgozók számára. A készletnyilvántartó programot használó dolgozók a vonalkódos raktározás során könnyen és gyorsan intézik az árukat érintő feladatokat. Valós idejű adatok alapján pár kattintással tudják elkészíteni a bizonylatokat, legyen ez szállítólevél, raktárbizonylat, kölcsönzés, bevételezés, kiadás vagy pedig leltár.

Hatékony, jól szervezett, összehangolt raktári munkavégzés: 

Egy raktár program nagy mértékben felgyorsítja a cégben folyó, a céget átfogó információáramlást az árajánlatkéréstől kezdve a beszerzésen, az értékesítésen át a szállítmányozásig, ügyfelek kezeléséig. A raktári folyamatok sokkal összehangoltabbak lesznek, ezért gyorsulni fog a cégen belüli és kívüli kommunikáció mellett az összes cégen belüli és kívüli munkafolyamat is. Sokkal könnyebb, gyorsabb és hatékonyabb lesz mind a készletkezelés, mind a bevételezés, kiadás, bizonylatok, számlák kiállítása, és a leltározás is a készletnyilvántartó programunk segítségével.

Hatékony  jól szervezett, összehangolt raktári munkavégzés: 

 

Egy  raktár program nagy mértékben felgyorsítja a cégben folyó, a céget átfogó információáramlást az árajánlatkéréstől kezdve a  beszerzésen, az értékesítésen át a szállítmányozásig, ügyfelek kezelésig. A raktári folyamatok sokkal összehangoltabbak lesznek.  Ezért gyorsulni fog a cégen belüli és kívüli kommunikáció mellett az összes cégen belüli és kívüli munkafolyamat is. Sokkal, könnyebb, gyorsabb hatékonyabb lesz mind a készletkezelés, mind a bevételezés, kiadás, bizonylatok, számlák kiállítása, és leltár is.

Optimális árukészlet tartása, így elkerülhető a készletfelhalmozás:

Elkerülhető a készlethalmozás: Mivel pontosan le tudja kérdezni a raktárkezelő programból, hogy miből mennyi fogy, elkerülhető a készlethalmozás. Vagy emberi hiba miatt dupla készlet rendelés. Azok akik eddig nem használtak még raktár programot, sokszor ezekből a jelentésekből tudták meg, hogy vannak olyan termékeik, amiket alig vesznek, de ők folyamatosan rendelik. Szintén náluk volt nagy meglepetés az is, hogy jobban látták, hogy melyik termékük a legkelendőbb és melyik a legprofitábilisabb, s ezekhez az információkhoz igazították a rendeléseiket.

Precíz, minőségi, panaszmentes ügyfélkiszolgálás:

Egy jó raktárkezelő program használata megóvja önt a kellemetlen szituációktól. Hiszen a programban láthatja a termékek elérhetőségét, ha nincs raktáron, nem tudja eladni, így a leendő vásárlójának nem kell magyarázkodnia. Webshop esetén, amennyiben az össze van kötve a raktár programmal, ilyen esetekben megoldható, hogy kiírja, hogy jelenleg nincs raktáron, és hogy mikor várható. Ha így is megfelel az ügyfélnek, akkor ezzel a féltétellel elő tudja rendelni a terméket.

Precíz, minőségi, panaszmentes ügyfélkiszolgálás :

 

Egy jó raktárkezelő program használata, megóvja önt a kellemetlen szituációktól. Hiszen a programban láthatja a termékek elérhetőségét, így ha nincs raktáron, nem tudja eladni, így a leendő vásárlójának nem kell magyarázkodnia. Webshop esetén, amennyiben az össze van kötve a raktár programmal, ilyen esetekben megoldható, hogy kiírja hogy jelenleg nincs raktáron, és hogy mikor várható. Ha így is megfelel az ügyfélnek akkor ezzel a féltétellel megtudja rendelni a terméket.

Döntéstámogatás, adat feldolgozása, adatok gyűjtése:

A raktár programok és készletnyilvántartó szoftverek nagymértékben hozzájárulnak a pontosabb, hatékonyabb döntések meghozatalához. A StarSoft Prémium Raktár Programban rengeteg jelentés segíti a vezetőket, dolgozókat, hogy tudják, hogy miből mennyit rendeljenek, miből fogy a legtöbb, ki a legjobb vevőjük, melyik a legprofitábilisabb termékük, és még sok más egyéb jelentést tudnak megnézi, ami segíteni fog nekik a legjobb döntés meghozatalában.

  • Automatizált, ügyviteli folyamatok
  • Gördülékeny adminisztráció
  • Hatékony munkavégzés
  • Összehangolt, jól szervezett raktári munka
  • Döntéstámogatás
  • Precíz, minőségi ügyfélkiszolgálás
  • Optimális árukészlet
  • Vezetői jelentések

Az alap raktár program főbb funkciói

  • Korlátlan termékkategória
  • Termékek korlátlan hozzáadása
  • Beszállítók kezelése
  • Ügyfelek karbantartása
  • Termékek importálása
  • Bevételezés
  • Leltározás
  • Szállítólevél
  • Számlázás
  • Számla szállítólevélből
  • Leltározás
  • Termék napló
  • Beszerzési nettó árak
  • Beszerzési bruttó árak
  • Utolsó leltár kijelzése
  • Súly és összsúly
  • Korlátlan vevő kezelése
  • Etikett nyomtatás
  • Menü testreszabása

Raktár program - vásárlási és bérlési információ

A raktárkezelő program bérelhető és megvásárolható. Mindkét opciónak megvannak az előnyei.  Az alap raktár programhoz már több mint 100 modul érhető el, amivel már egy teljes ügyviteli rendszert lehet összeállítani.

Az oldalon található modulok az alap Raktárkezelő szoftver nélkül nem vásárolhatóak meg, ezért már a kosárba került!

Rendszerek, amikkel kommunikál raktár szoftverünk

Rólunk mondták

Kedves Zoltán és Norbi!
Mivel elsődlegesen a számlázáshoz használjuk  programot – egy kis tanulás után – tökéletesen megfelel a célnak.
Ami a nekünk nagyon fontos, hogy bármilyen probléma is merül fel, mindig számíthatunk a segítségetekre és ha ezt pontozni kellene akkor a maximumot tudnánk adni!
Köszönjük az eddigi munkátokat!

Pereszlényi Attila - ABÖHA-BAU Plusz Kft.

Jelezni szeretném Ön felé, hogy úgy tűnik tökéletesen döntöttünk, amikor az Önök Raktárkészlet kezelõ szoftverét választottuk. Engedje meg, hogy ezúton is köszönetemet fejezzem ki rendkívüli rugalmasságukért, melyet egyedi igényeink figyelembevételénél tanúsítottak. Biztosak lehetnek benne, hogy másik vállalkozásom, a limousine service szoftver vásárlásánál is Önöket fogom választani.

Villás Csaba - Prosharp Hungary Kft.

pro-sharp.hu

Korrekt és megbízható cég. Egyedi szoftverfejlesztési igényeinket a lehető legrövidebb határidőn belül el szokták készíteni és – ami számunkra a legfontosabb – ha bármilyen gond felmerül, minden esetben számítani lehet rájuk.

Hansné Hóbor Tímea - WALK HOLDING Kft.

Egy ismerősöm ajánlotta a StarSoft programokat, hogy minőségi munkát kapott megfizethető áron. A cégnél egy feliratkozó oldalt rendeltem, mely egy rendezvényemre történő jelentkezéseket hivatott megoldani. A cég a teljes design-t és a programozást profi szinten, rövid határidőre elkészítette. Munkájukkal tejes mértékben elégedett vagyok, a jövőben is szívesen fordulok hozzájuk!

Biró Péter - EMOTON Magyarország Kft

A StarSoft által készített CRM program tökéletesen megfelel minden igényünknek. A cégvezető rendkívül segítőkész és rugalmas, minden problémára azonnali megoldást talált. Ezúton is köszönjük Nektek a segítséget, a gyorsaságot és a rugalmasságot amit felénk mutattatok. Bátran ajánljuk mindenkinek a StarSoft-ot.

Zuggó József - Zuggó Építőgépek

zuggo.hu

A StarSoft által készített egyedi szoftver az elképzelésünket felülmúlva készült el mind design-ban, mind a kezelhetőséget és átláthatóságot tekintve. Minden kívánságunkat maximálisan figyelembe vették. Barátságos, alkalmazkodó, kiváló szakértői csapatot ismerhettünk meg. Jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki igényes a munkájára és egyedi szoftvert szeretne cégének vagy vállalkozásának korrekt áron.

Varga Zsuzsa - TEST-VÉR Egészségpénztár

tvep.hu

A készletnyilvántartó szoftver kiválasztásakor fontos szempont volt a többraktár-kezelés és az egyedi fejlesztések lehetősége, valamint cégünk profiljához való igazítás. A szoftver teljes mértékben kiszolgálja cégünk igényeit az egyedi fejlesztések készítésének lehetőségével és az egyedi adatmezők létrehozásával. Igény szerint testre szabható menürendszere van, melynek a kezelése könnyedén elsajátítható. A Starsoft munkatársai mindig készségesen állnak rendelkezésünkre a felmerülő kérdésekkel/kérésekkel kapcsolatban.

Sulyok Zsolt - Bátonyterenyei Vagyonkezelő és Foglalkoztatási Nonprofit Kft.

A StarSoft Raktárkezelő program segítségével napra készen tudjuk végezni a munkánkat és vezetni a cég működését. Mióta a programot használjuk sokkal könnyebben és gördülékenyebben rendszerezzük a készletnyilvántartást. Igényeinkhez alkalmazkodnak és probléma esetén bármikor számíthatunk a StarSoft csapatára. Ajánlom mindenkinek, hiszen nagyon korrekt és megbízható cég.

Horváth Noémi - Nektar Natura Hungary Kft.

nektarnatura.com

További, ajánlott modulok a raktárkezelő - készletnyilvántartó programhoz

Mindenre kiterjedő megoldást nyújtunk raktárkezelő programunkkal

Kicsiktől a nagyokig szinte bárkit ki tud szolgálni raktárkezelő programunk, de a tapasztalatunk az, hogy a kisebb cégeknek drágák vagyunk, így, ha a lehető legolcsóbb megoldást keresi, akkor felesleges tovább olvasnia.
Tény, hogy Raktárkezelő programunk nettó ára 87 989 Ft és rengeteg mindent tud, de ez sok esetben nem szokott elegendő lenni.

Egy-egy beszélgetésünk során sokszor kiderül, hogy azért több mindenre szüksége lenne az érdeklődőnek és máris ott tartunk, hogy az ár bizony 200.000 Ft + ÁFA körül mozog és még egyedi igényei is lennének (mi — ellentétben a legtöbb raktárkezelő programot forgalmazó céggel — vállalunk egyedi fejlesztéseket, kiegészítéseket a raktárkezelő programunkhoz, akár mobil eszközre is).

Úgy gondoljuk, hogy nem csak egy “sima” raktárkezelő programot vásárolnak tőlünk, hanem komoly értéket adunk az ügyfeleinknek, mely segítségével időt és pénzt tudnak megtakarítani.

Ha továbbra is úgy gondolja, hogy az Alap készletnyilvántartó program elegendő Önnek, akkor természetesen nincs semmi akadálya ennek. Azonnal meg tudja rendelni és pár napon belül (akár aznap)  használatba is veheti.

Töltse le most a szoftverünket és vásárolja meg olcsóbban!

Amennyiben a telepítés során megadja a helyes cég és kapcsolati adatait, akkor egy kuponnal kedveskedünk Önnek, amit a következő szoftvervásárlás esetén felhasználhat a demó telepítésétől számított 30 napon belül.

20%
Kupon

100 + modul

Több, mint 30 év tapasztalat

1996 óta a piacon

A raktár program 100+ modulja

A Készletkezelő program áttekintése Egy önállóan működő Windows alapú készletkezelő programról van szó, mely sok cégnek elegendő a készlet kezelésére. Rengeteg funkciót tartalmaz, többek között: bevételezést, leltárat, szállítólevelet, számlázást, több, mint 100 kimutatást, jelentést, hálózatos működést. Ez nem csupán egy "sima" és átlagos Raktárkezelő program, hanem az Ügyviteli rendszer alapja. Ez azért jó, mert utólag is bármikor bővíteni lehet a modulokat, lehetőségeket, anélkül, hogy újra kellene telepíteni a programot. Felhőből is működik a Készletkezelő program ... Ez csak egy funkció a raktárkezelő programban a sokból. Görgess tovább és még többről olvashatsz!
A program gombnyomásra legenerálja a termék egyedi QR kódját. A QR kód valójában egy termékazonosító. A QR kód egyedileg megkülönbözteti a terméket (nem lehet két terméknek ugyanaz a QR kódja). Ehhez a modulhoz szükséges a Termék nyomtatása saját tervezésű etikettre modul, anélkül nem működik. A kapcsolódó modul segítségével beállíthatjuk, hogy a kinyomtatott cimke mekkora legyen és milyen adatok szerepeljenek rajta a QR kódon kívül (pl.: cikkszám, Termék név, Termék csoport, stb.). Képek, videók ...
A Netiroda a windowsos szoftverünkhöz készült webes alkalmazás, amely önmagában is megállja a helyét, mint CRM szoftver. A netiroda havi ára 1db felhasználót biztosít. Azaz, ha az Önök cégénél pl. hárman szeretnék használni, akkor a fenti összeget háromszor kell kifizetni! Ahhoz, hogy a Netirodát igénybe tudja venni, ahhoz a következő szükséges: Felhős adatbázis a szoftverünkhöz Tőlünk bérelt felhős adatbázis Saját szerveren lévő, távolról is elérhető adatbázis ...
A készletnyilvántartó szoftverben lehetőségünk adódik a vevőkhöz egyedi eseményeket rögzíteni. Ezt egy táblázatos formában tettük lehetővé minden egyes ügyfélhez, így minden vevőnél csak a saját eseményei vannak és nem kell keresgélni. Az eseményeket időrendben tudjuk felvinni. Miért is hasznos? Cégen belül mindenki láthatja a vevővel történt kommunikációt Felgyorsul az ügyintézés és az információ áramlás a kollégák és az ügyfél irányába Nem kell e-mailekben keresgélni az információkat Nem kell a kollégákra várni, hogy ki és mit beszélt az ügyféllel Képek, videók ...
Egy általunk is használt szerveren elhelyezzük a szoftver adatbázisát. Ebben az esetben szükséges internetes csatlakozási lehetőség. Előnyök a szoftvert bárhonnan el lehet érni (internet kapcsolattal!*), napi biztonsági mentés készül a szoftverhez tartozó adatbázisról (90 napra visszamenőleg), a szervergépről nem kell Önnek gondoskodnia. Ideális megoldás távoli munkához, hétvégi munkához Hátrányok szükséges internetes csatlakozás, az internet sebessége befolyásolja a felhasználói élményt.   *Nem megfelelő internetkapcsolat némileg lassíthatja.... Ez csak egy funkció a raktárkezelő programban a sokból. Görgess tovább és még többről olvashatsz!
Megadott képlet alapján a Raktár program új termék felvitele esetén automatikusan generálja a cikkszámot. Példa egy képletre: YG-szinmeret Az jelek között a fix rész van (ami mindig ugyanaz) Az jelek között adatmező név van, több is lehet belőlük. Egyedi adatmezőt is használhatunk a képletben. A program megnézi, hogy van-e már sorszámozás a kijelölt adatmezők tartalmára. Ha van, a következő sorszámot kapja, ha nincs még ilyen, akkor létrehozza az 1. sorszámot. Eredmény az alkalmazás után: YG-Piros4200001 Így lehet biztosítani, hogy a progam egy bizonyos logika szerint adja a cikkszámokat. ...
Négy modulból áll: Egy saját etikett szerkesztőből (ez a Sablon szerkesztés: Termék etikett modul), mely segítségével saját etiketteket / nyomtatványokat hozhatunk létre : megadhatjuk a szélességet, magasságot, margókat, feltehetjük a termék adatmezőit. Ezen kívül betűméretet, típust, színt állíthatunk, képet tehetünk rá stb. Egyedi adatmezőt is ráhelyezhetünk (ha megvásároltuk a Felhasználók által létrehozott egyedi mezőket). Az etikettnek n...
Termékenként egy, vagy több címkét lehet felvinni (magyarul és angolul). Fő célja, hogy címkék alapján is meg lehessen találni termékeket. Ki lehet exportálni webáruházba (ha a Webáruház kezelése modul elérhető és a webáruház támogatja ezt a funkciót). (tovább…)...
Akkor hasznos, ha egy mobil vonalkódolvasóval felfegyverkezve a raktáros körbemegy a raktárban, lecsippantja a vonalkódokat és beírja a darabszámokat. Az elkészült állományt dolgozza fel a Raktár program. Működés: Állomány kiválasztásaLehetséges tartalom normál esetben 5991111000056,10 5991111000063,90 5991111000070,100... ahol az első szám egy termék létező vonalkódja, a második szám pedig a termék darabszámaAbban az esetben, ha a polc információt is szeretnénk tárolni:-1234,789456 4534534534555,10 5991111013834,20 -1234,789480 5991111013827,100... ahol ... Ez csak egy funkció a raktárkezelő programban a sokból. Görgess tovább és még többről olvashatsz!
A Kártyás Beléptető rendszer modul áttekintése Összeköti az Ügyviteli rendszerünket és Készletkezelő programunkat a kártyás beléptető rendszerrel. Programunk a beléptető rendszer összes fontos adatát meg tudja jeleníteni jelentés formában, így bármilyen információt láthatunk. Fontos: a Kártyás Beléptető rendszer modul csak az általunk javasolt beléptető rendszerrel működik! Igény esetén más beléptető rendszerhez is tudunk csatlakozni, ebben az esetben vegye fel velünk a kapcsolatot. Az adatokat továbbítani lehet például az épület-menedzsment, bérszámfejtés, étkeztetés felé. Mit tud a Kártyás Beléptető rendszer ? ...
Számlázás előtt egy felugró ablakban kiválaszthatjuk, hogy melyik cégként szeretnénk számlázni. Minden saját cégnek különálló számla sorszáma van. A Több számlázási cég egy programban modul fenti ára maximum 2 számlázási cég használatát teszi lehetővé. Amennyiben ennél több számlázási céget szeretne használni, a fenti ár 40% összegéért bővíthet számlázási céget. Sok számlázási cég esetén mennyiségi kedvezményt adunk. (tovább…)...